Bakonysárkány Község

„A falut hősi események tanújeleként az őseink Sárkánynak hívták…”

Az óvoda projekt folytatódik!

2020. dec. 3.

Bakonysárkány lakói nevében Köszönjük! Nagy munka volt a háttérben, és igazán gyorsan átfutott a rendszeren a teljesen új pályázat, örülünk, hogy folytathatjuk a település legnagyobb óvodai fejlesztését! A közbeszerzési anyagok, tervek készen állnak, már ebben a hónapban újraindítjuk a beszerzési eljárást. Nagyon jó ilyen örömhírt megosztani az adventi időszakban, mondhatjuk, hogy idén előbb jött a karácsonyi ajándék Bakonysárkánynak!

Czunyiné dr. Bertalan Judit facebook oldaláról idézve:

Néha úgy tűnik, hogy nem haladnak a dolgok, de mégis. Bakonysárkány és Súr az első körös TOP-os pályázatok között volt támogatott az óvoda építési, felújítási terveikkel. A két település többszöri közbeszereztetés után sem tudott eredményt hirdetni, mert az adott ajánlatok lényegesen meghaladták a támogatási keretet. Ősz Ferenc és Sógorka Miklós polgármester úrnak is azt a megoldást tudtuk javasolni, hogy nyújtsanak be új pályázatot a TOP Óvodai infrastruktúra fejlesztés kiírására, a megemelkedett támogatási igényükkel. Most ezek a kérések kaptak támogatást. Bakonysárkány és Súr is ebből a keretből – reménység szerint – már meg tudja kezdeni a kivitelezést.Gratulálok!

/Fotókon a bakonysárkányi óvoda látványtervei/

Share This