Kedves Testvérek!
Az alábbi szentírási részlet jutott eszembe az utóbbi napokban: „Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok. Rövid idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd.” (Jn 14)
Sokan átéltük és átéljük, hogy az elmúlt napokban, hetekben a találkozásaink átalakultak vagy megszüntek. Legtöbb esetben nem találkozhatunk családtagokkal, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel vagy a pedagógusokkal. Istennel való találkozásunk is átalakult, hiszen személyesen nem lehetünk jelen egy Szentmisén vagy Szentségimádáson, sőt a Szentáldozás is csak szükség esetén lehetséges. Találkozunk Istennel továbbra is az imádság által, a Szentírásban az Ő üzenetét olvasva és embertársainkban. A megszokott szentgyónási forma is megváltozott. Rendkívüli helyzetben, amennyiben nincs gyónásra lehetőség, a súlyos bűnöktől a tökéletes bánat fölindítása is megszabadít.Teljes búcsút (bűnbánat szentségében már föloldozást nyert bűnökért járó, ideigtartó büntetés elengedésre kerül) engedélyeznek a koronavírusban szenvedő betegeknek, valamint azoknak, akik gondozzák őket, és a világ minden hívőjének, akik imádkoznak értük. (a Hiszekegyet, a Miatyánkot és egy Mária-imát) A templomok, mint az imádság fő helyszínei továbbra is nyitva vannak. Tehát sok minden megváltozott, de a lényeg ugyanaz: a Gondviselő Isten szeret.
Nagyböjt 3. Vasárnapján az evangéliumi részletben hallottuk: „igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar” (Jn 4) Számomra is megerősítő volt, hogy többen őszintén szerettek volna Szentmisén és Szentségimádáson részt venni, illetve Szentáldozáshoz járulni. Ez azt jelenti, hogy az emberek között hála Istennek még ma is vannak, olyan igazi hívek, akik szívből imádják az Istent.
A kialakult helyzetben nagyon jó útmutatónak tartom Barsi Balázs sümegi ferences atya gondolatait:
„Püspökeink nagyon helyesen elrendelték ezt a zárlatot. Ne azt kérdezzük, miért van ez? Hanem azt, hogy mit akar az Úristen. Miután elmondtuk az érveinket – pro és kontra –, miután egyesek talán kidühöngték magukat amiatt, hogy nincs nyilvános mise, nem lehet áldozni; most arra gondoljunk, hogy mit akar ezzel a Szentlélek Isten. Mit akar például a Szentáldozás megszüntetésével? Azt, hogy vágyakozzunk a Szentáldozás után.
Talán nekünk, magyaroknak előkészület ez az Eucharisztikus Kongresszusra, amely mögött annyi szervezés van: fizikai munka, lelki munka, irodalmi munka; kiadások, pénzügyi dolgok, miseruha-varratás… Ez mind kell, és ezt nagyon megköszönjük.
De most mintha leállítana bennünket a Szentlélek, és azt mondaná: „Vágyakozzatok az élő vizek forrása után!”. Amikor tegnap utoljára orgonás, énekes misén áldoztattam, az egyik áldozó szemében megjelentek a könnyek. Igen, ez az a víz, a könny, amely lemossa a bűnöket. Ebben a lélekben ott volt a vágyakozás az Úr Jézus után.
Roberto de Mattei azt mondta, hogy, ha papok ebben a helyzetben nem miséznek, akkor lelepleződnek. Egyrészt azért, mert nekik meg van engedve, hogy áldozzanak – ha nem miséznek, ezzel azt mutatják, hogy nem akarnak naponta áldozni. Másrészt abban is lelepleződnek, hogy nem egészen helyesen fogtuk fel a Szentmise értelmét. A Szentmisének ugyanis nem az adja a közösség jellegét, hogy hányan vesznek részt azon; nem az számít, hogy a Golgotán hányan álltok; hogy Olofsson Placid atya éjszakai miséjén a Gulágon hányan ministráltak és milyen kántor énekelt. Nem. A Szentmise közössége ennél sokkal mélyebb.
Egy paptestvér bevallotta, hogy rettenetes küzdelmei voltak – megkötözöttségek, nehézségek –, és elhatározta, hogy minden nap mond Szentmisét. De nem a híveknek. Hiszen a Szentmise nem egy színdarab, amit eljátszunk a nézőközönségnek. A pap nem a híveknek misézik, hanem Krisztusnak, az egész világ üdvösségéért. Amióta ez a paptestvér naponta misézik, megújult az élete. Még fáradtan is, egy iszonyatosan nehéz nap után is, ha még éjfél előtt van egy fél órája: misézik.
A Szentlélek ezzel a szentségi böjttel fel akar bennünket készíteni az Eucharisztikus Kongresszusra. Akik most távol vannak, lelkileg áldozhatnak. De mi is az a lelki áldozás? Aquinói Szent Tamás azt mondja, hogy háromfajta áldozás van. A testi áldozásban a nyelvemre teszik a Szentséget és magamhoz veszem. Ha csak ez van, és semmi más, akkor bűnt követett el az illető – mondja Aquinói Szent Tamás –, mert kell hozzá a lelki áldozás is. Ha az áldozónak egyetlen gondolata sincs arról, hogy Jézus itt van, semmiféle imádságot nem mond, vagy nem is gondol arra, hogy mit csinál: akkor ez bűn. Tehát a testi áldozás, amelyet lelki áldozás nem kísér, az bűn. A testi áldozás lelki áldozással együtt érvényes. Viszont vannak olyan helyzetek – például a mostani –, amikor nem mindenkinek lehet testileg magához venni az Oltáriszentséget. Ekkor viszont vágyakozunk utána. De ez a vágyakozás is csak azokban lehet meg, akik a megszentelő kegyelem állapotában vannak. Tehát: ha úgy érzem, hogy nincsen súlyos bűnöm, akkor fölindítom lelkemben a tökéletes bánatot: „Isten szeretetéből szakítani akarok minden bűnnel és kérem, Jézusom, lelkileg jöjj hozzám.” Bár nem kapom meg azt a szentségi kegyelmet, amelyet a testi áldozás során, de rengeteg más kegyelmet igen. Erőt, világosságot.
Kedves testvéreim! A körülmények, amikben vagyunk, kényszerkörülmények. Mégis: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” (Róm 8,28) Tehát, most nagyon kell szeretnünk Istent, meg egymást.
Bűnbánatot kell gyakorolni, áldozatot kell hozni, és minden nap a Szentolvasót kell imádkozni. Isten segítségével tisztán lássuk mindazt a fájdalmat, amit Neki okoztunk, és mindazt a rosszat, amit elkövetünk. A bűnbánatra, a hitre, az Oltáriszentség tiszteletére, a szívbeli, erkölcsi megjavulásra, az isteni és felebaráti szeretetre való felhívást komolyan kell venni.
Arra buzdítok mindenkit, hogy imádkozzon otthon közösen, ahogy ez régen is szokásban volt, különösen most, lehetőleg a családfő vezetésével. Lehet együtt imádkozni a keresztutat, a rózsafüzért, kötetlen imát vagy más imát, különösen vasárnap pedig olvassátok együtt a Szentírást. A Szentmisén való részvételről való kényszerű lemondást pedig nagyböjti áldozatvállalásnak is lehet tekinteni. A templomok a lehetőségekhez mérten nyitva lesznek, hogy napközben be lehessen térni oda egyéni imára. Eközben is be kell tartani a kapcsolódó előírásokat. Használjuk mi is ezeket a napokat arra, hogy többet vagyunk csöndben, hogy mélyebb beszélgetéseket folytatunk szeretteinkkel és Istennel. Fogadjuk el jobban egymást, legyünk tapintatosan figyelmesek egymással! Azért, hogy a nehéz napok elmúltával nagyobb meggyőződéssel, és derűsebb önátadással járjuk életutunkat!
Szeretettel és imával: László atya
