Bakonysárkány Község

„A falut hősi események tanújeleként az őseink Sárkánynak hívták…”

TRIANON 1920-2020

2020. jún. 25.

Kedves Testvérek!

Nemrégen emlékeztünk a trianoni döntés 100. évfordulóján. Tudjuk, hogy a múltat megváltoztatni nem lehet, de emlékeznünk kell, hogy mindig tudjunk tanulni belőle. A kerek évforduló kapcsán sok mindent lehetetett olvasni, hallani. Engem egy interjú ragadott meg, mely tavaly készült Székely János püspök atyával. Továbbá egy pár napja jelent meg szintén a magyarkurir.hu-n egy hasonló témájú írás. Szívből kívánom, hogy minél többen olvassák el, tanuljunk belőle és felelősen formáljuk Isten segítségével jövőnket! Imával: László atya

Székely János: Az utolsó órában vagyunk az új Trianon felé

Tegnap emlékeztünk arra, hogy 100 éve írták alá a trianoni békediktátumot. A jövőbe tekintve újrapublikáljuk a Székely János szombathelyi megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága elnökével tavaly készített interjúnkat, hogy felhívjuk olvasóink figyelmét az általa elmondottak aktualitására.

– Tavaly egy konferencián a cigányság helyzetével összefüggésben egy újabb Trianonról beszélt. Ennyire nagynak látja a veszélyt?

– Az első világháború előtti időszakban a magyar társadalom és az állami vezetés sokszor érzéketlenül és talán nagyképűen is viszonyult a nemzetiségekhez – gondolok itt a szlovákok, a románok és a szerbek egyesületeire, oktatási intézményeire, szervezeteire. Mintha nem érzékeltük volna azt a veszélyt, ami később Trianonban valósággá vált. Természetesen ezzel nem azt szeretném állítani, hogy a trianoni békediktátum igazságos volt.

Úgy tűnik, most is egy hasonló helyzettel állunk szemben. Északkelet-Magyarországon és az ország déli részén teljes egészében romák lakta régiók vannak kialakulóban. Ezeken a településeken óriási a nyomor, a kilátástalanság, a munkanélküliség, és többnyire az oktatás is gyenge minőségű.

Mintha a magyar társadalom magára hagyta volna ezeket az embereket. Fennáll a veszélye annak, hogy kialakul egy roma ország, vagy ennek a vágya, mondván, ha ez az ország ennyire keveset tesz értünk, akkor jobb lesz külön.

A helyzet jellemzésére szeretnék néhány adatot is megemlíteni. A roma lakosság több mint fele (52%) túlzsúfolt, majdnem fele (46%) pedig komfort nélküli lakásokban lakik (ezek az arányok a többségi társadalomhoz tartozók esetében 13% és 3%). Aki nem járt még kis falvaink szélén vagy a szegregátumokban, az el sem tudja képzelni, milyen körülmények között élnek ezek az emberek. A karácsony előtti napokban felkerestem Szombathely néhány nagyon szegény családját. Az egyik négygyerekes család egy egyetlen szobából és egy kis előtérből álló „lakásban” lakott. A falak penészesek voltak, nem volt bent sem WC, sem fürdőszoba, csak egy csap. Négy kicsi gyermek ilyen körülmények között nő fel a mai Magyarországon.

A korai iskolaelhagyás a roma fiatalok esetében 60 százalékos, ugyanez a szám a többségi társadalomnál 9 százalék. A 15 és 24 év közötti romák 41 százaléka nem tanul, és nem is dolgozik. A nem romák esetében ez a mutató 9,8 százalék. Annak ellenére, hogy az utóbbi tíz évben csökkent Magyarországon a munkanélküliség és a szegénység – ezek persze örömteli tények –, nem szabad elfelejtenünk, hogy van egy olyan társadalmi réteg, amelynek óriási hátrányt kell leküzdenie. Harrach Péter mondta, hogy a magyar társadalom előtt két nagy sorskérdés áll: a demográfiai krízis és a romák helyzete. A magyar államnak és a társadalomnak nagyon nagy energiákat kellene fordítania ezeknek az embereknek a felemelésére.

– Mit lehetne tenni értük?

– Hatékony programokra volna szükség. Jó példa erre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tarnabodi kezdeményezése. Tarnabod néhány évvel ezelőtt még nagyon szegény zsákfalu volt. Aztán egy fiatalember életvitelszerűen beköltözött a faluba – ő lett minden kezdeményezés motorja. Felmérte a falu reális helyzetét: ki akar dolgozni, mitől adósodnak el az emberek, milyen veszélye van az uzsorások tevékenységének. Az első lépése az volt, hogy kért egy buszt a munkába járáshoz. Ezt követően több lakosnál is előfizetéses elektromos fogyasztásmérőt szereltettek fel. Így mindenki annyi áramot fogyasztott, amennyit előre kifizetett. Ennek hatására az áramfogyasztás a 60 százalékára csökkent, és szinte teljesen megszűnt az eladósodottság. Néhány hónap alatt nagyot változott a falu légköre. A harmadik lépés egy – nem piaci alapon tevékenykedő – veszélyeshulladék-szétszerelő üzem létrehozása volt. Mivel arra nem volt esély, hogy versenyhelyzetben működtessenek egy ilyen céget, körbejárták a környéket, és baráti alapon kértek megrendeléseket a vállalatok vezetőitől. Ez azt is bizonyítja, hogy az a gazdasági logika, amit az Európai Unió szabályai ránk kényszerítenek, egyáltalán nem segíti a hátrányos helyzetű régiók munkahelyteremtési programjait. Sok ilyen, társadalmilag és államilag támogatott kezdeményezésre volna szükség.

– A munka mellett az iskolát is említette. Ön miként látja a romák beiskolázásának, képzésének kérdését?

– Magyarországnak számos olyan kistérsége van, ahol a roma gyerekek száma megnőtt. A szabad iskolaválasztás – nagyon helyesen – lehetőséget ad arra, hogy a szülő ott taníttassa a gyermekét, ahol azt a legjobbnak látja.

Az állam feladata az lenne ezen a területen, hogy minőségi oktatást, vagyis a lehető legjobb iskolát biztosítsa ezekben a leszakadó kistérségekben is.

A tanárok számára kiegészítő juttatásokat kellene adni, így vonzóvá válhatna a hátrányos helyzetű gyermekek tanítása. Az is fontos volna, hogy új (nem frontális) tanításai módszerek segítségével emeljék az oktatás színvonalát.

– Napjainkban még azok a fiatalok is nehezen jutnak lakáshoz, akik nem nevezhetők szegénynek. Hogyan lehetne megfelelő lakáshoz juttatni a hátrányos helyzetű embereket?

– Nagy szükség volna olcsó, alacsony rezsijű önkormányzati bérlakásokra. Így azok, akik nyomorban élnek, tehetnének egy kicsi, mégis jelentős lépést felfelé. Sajnos a legtöbb önkormányzat nem épít és nem ad ki ilyen lakásokat.

– Visszatérve a tarnabodi példához: Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke egyszer azt mondta, hogy bár természetesen az anyagiakra is nagy szükség van ezen a területen, de talán még ennél is fontosabb az elkötelezett emberek munkája.

– Egyetértek, én is úgy gondolom, hogy nagyon sok cigány családnak mindenekelőtt egy segítő emberre volna szüksége. Aki például a hivatalos ügyeiket intézi. Az átlagos cigányember sokszor nem is érti a hivatalos levelek nyelvezetét. Munkakeresésnél, szerződéskötésnél, vagy akár egy kórház felkeresésénél is szükségük lenne egy mentorra. Esztergomban volt egy hatgyerekes roma édesanya, aki dolgozott, mégis állandóan adóságokkal küzdött. Egyszer valaki leült vele, hogy írják össze a kiadásait és a bevételeit. Kiderült, hogy ez az asszony a hétköznapokban sokkal több kiadást tervezett, mint bevételt. Ezt az aránytalanságot csak úgy tudta megoldani, hogy egy új kölcsönből kifizette az előzőt. Ez az édesanya életében először ekkor szembesült azzal, hogy másképpen kellene megterveznie a család havi költségvetését.

A magam részéről mindig azt szoktam javasolni,

ha van a környezetünkben hátrányos helyzetű család, akkor keressük fel őket, ismerkedjünk meg velük, alakítsunk ki velük jó kapcsolatot.

Ha egy kicsit rálátunk az életükre, akkor már sokkal hatékonyabban tudunk nekik segíteni.

– Az említett tanácskozáson a droghasználatról is szó volt. Miért érintettek ebben a romák különleges módon?

– Ennek fő oka az lehet, hogy a roma családok nagy részét nem védi kultúrából, hagyományokból, értékekből, hitből, emberi kapcsolatokból szőtt erős védőháló. Ezért a modern társadalmat veszélyeztető negatív jelenségek is fokozottabban érintik őket. Ezzel rokon jelenség, hogy a tárgyak esetében is a leggiccsesebbre esik a választásuk, mert nem volt lehetőségük tájékozódni a művészeti kérdésekben. A vallásnál is ezt látjuk: ha szép a zene, jó a hangulat, az már elég a számukra; nem fontos nekik, hogy az adott vallás milyen tartalmú, van-e mélyebb történelmi gyökere. A keresztnevekkel is ez a helyzet: nincsenek példaképeik vagy bibliai eszményeik, ezért választanak nevet a legutóbbi filmsorozatból. A gyenge kulturális háló miatt könnyebb befolyásolni őket.

– Mi lehet itt a megoldás?

– A hit szerepe nagyon fontos lehet. Esztergomban volt egy fiatalember, aki hatodikos általános iskolásként hagyta abba a tanulást. Szegénységben élt, de nagyon vágyott arra, hogy neki is jó holmija legyen, ezért ruhákat, cipőket lopott. Hamar rátalált a kábítószerre, fogyasztó és díler is lett. Rövidebb időszakokra börtönbe is került, a házassága szétesett, az egészsége is megroppant, úgy lefogyott, hogy szinte csont és bőr lett. Édesapja egy jószívű, mélyen vallásos ember volt. Egyszer a fiú arra ért haza, hogy az apja térden állva imádkozott érte. Ez annyira megrendítette, hogy hajlandó volt elmenni az apjával a templomba. Később egy cursillós hétvégén is részt vett, bár mint később elmondta, nem is tudott a szövegekre figyelni. Akkor sem értett sok mindent, amikor a csoport bement a kápolnába. Ő is letérdelt, nézte az oltár fölött függő feszületet, és úgy hallotta, hogy Krisztus azt mondja neki: szeretlek téged és fel akarlak emelni. Úgy érezte, hogy Jézus lelép a keresztről, odamegy hozzá és megöleli. Ettől kezdve nem kábítószerezett, és még csak rá sem gyújtott. Ez négy éve történt. Azóta elvégezte a nyolc osztályt, jogosítványt szerzett, esti iskolába jár, lett új családja, és elkezdett dolgozni.

A szabadulás lényege az ember szívében történik. Ha a szívünk megtelik, akkor nincs szükségünk pótszerre ahhoz, hogy boldogok legyünk.

– A szakértők szerint manapság a dizájnerdrogok jelentik a legfőbb veszélyt. Mi ennek az oka?

– Ezeket a szereket nem azért használják a fiatalok, hogy „fölpörögjenek”. Sok roma fiatalnak nincs jövőképe, nem látják, hogy a jelenlegi rossz helyzetükből hogyan tudnának kikerülni. A drog számukra pusztán arra kell, hogy legalább egy rövid időre megfeledkezhessenek mindarról, amiben élnek. Nyugodtan nevezhetjük ezt nyomordrognak is. Kassa környékén, de hazánkban is sokfelé szörnyű pusztítást végeznek ezek a szerek.

– Mit tehet az Egyház, a hívő ember azért, hogy az imént említett új Trianont elkerüljük?

– Az Egyház és a hívő emberek is nagyon lomhák, nehezen nyitnak a romák felé.

Nagy a szakadék a romák és a nem romák között, mégis alig vagy túlságosan lassan teszünk ennek áthidalásáért. Pedig ezt a szakadékot a nem romák sokkal könnyebben átlépik, mint a romák.

A papok, a hitoktatók és a hívő emberek még könnyebb helyzetben vannak. A papokat szívesen, tisztelettel fogadják a cigány családok, nyitottak az imádságra, az áldásra. A kapu tehát nyitva van. Nem úgy kell a romák evangelizációjához hozzáállni, hogy bent ülünk a plébánián, és várjuk, hogy eljöjjenek. A többségi társadalom évszázadok óta kötődik a templomhoz, de a romák hagyományaiban soha nem szerepelt a templomba járás. Meg kell teremtenünk az Egyház cigányok számára is vonzó arcát.

Az utolsó órában vagyunk, most még van lehetőség arra, hogy változtassunk a helyzeten. Ha nem tesszük meg, akkor ketté fog szakadni ez az ország, amely közös hazánk.

Legfeljebb tíz évünk van hátra, hogy változtassunk – Vecsei Miklós a roma felzárkóztatásról

Vecsei Miklós társadalmi felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke június 18-án háttérbeszélgetésen osztotta meg a háromszáz legszegényebb települést érintő – jelenleg 67 faluban működő – felzárkóztatási kormányprogram céljait, terveit, dilemmáit.

Leginkább dilemmákat sorolt Vecsei Miklós – mit is lehetne sorolni, amikor egy olyan kérdés előtt állunk, amelynek sokak szerint nincs megoldása, sokak szerint nincs kérdés, sokan pedig nagyon határozottan tudni vélik a megoldásokat. Reménykeltő volt, hogy a miniszteri biztosnak vannak távolba tekintő álmai, látomásai a jövőről, és ugyan lépten-nyomon megoldhatatlannak tűnő problémákba ütközik, meg van győződve róla, hogy lehetséges a változás.

„Nem eredményekről, hanem küzdelmekről beszélek” – mondta Vecsei Miklós, és azt is hangsúlyozta, hogy eredményekről csak öt év múlva szeretne konkrétan beszélni, ugyanakkor azt is elmondta, hogy ha két év múlva is ugyanolyan lenne a helyzet, mint most, az súlyos kudarc lenne.

A számadatok elég egyértelműen bizonyítják, mekkora a baj. A háromszáz legszegényebb települést magába foglaló felzárkóztatási program valójában leginkább a romákat érinti, hiszen ezeken a helyeken a lakosság nagy részét ők teszik ki. 370 ezren élnek ezekben a falvakban, és annyi gyerek születik, mint amennyi Nyugat-Magyarországon egy egymillió lakosú régióban. Kötelező tehát odafigyelni! – hangsúlyozta Vecsei Miklós. És ez nem az együttérzésünkről szól, hanem gazdasági érdek, hiszen ha nem teszünk semmit, ha nem tudjuk megfordítani a folyamatokat, akkor a középosztály elmenekül ezekről a helyekről. A miniszteri biztos szerint legfeljebb tíz évünk van erre.

Gyötrő kérdések, helyzetleírások sorakoztak, miközben kivetítve láttuk fotókon a nyomor képeit: az uzsora lehetetlen helyzetbe sodor sok családot, a földek megműveletlenek, az infrastruktúra hiányzik, nem tudják megfizetni, a legszegényebbek még a lopott áramért is fizetnek, mert van olyan hely is, ahol áramlopási monopóliuma van a falu leggazdagabb emberének… Diagnózis alapú felzárkóztatásról beszélünk, jelenlétprogramról: a jelenléttel hatalmas tudás halmozódik fel a programban dolgozókban, ennek persze feltétele a folyamatos párbeszéd, a tapasztalatok megosztása.

És hogy miért is van veszélyben a jövő, ahhoz nagyon fontos megérteni a folyamatokat. Csak egy egyszerű tény: a nyomorban élő roma anyukák a gyereket az élete első három évében leginkább a karjukban tartják, képeket láttunk arról, miért… letenni nem lehet őket a sárba, piszokba, kutyaürülékbe… És ha a gyerek nem kúszik-mászik, nem próbálja leküzdeni az útjába kerülő akadályokat, nem alakul a problémamegoldó képessége, felnőttként sem lesz képes azok alapján a stratégiák alapján gondolkodni, amelyeket a jobblétben élők észrevétlenül elsajátítanak.

Olyan falu is van, ahol a gyerekek a rengeteg kóbor kutya miatt nem tudnak eljutni például az iskoláig, több a kutya, mint a gyerek.

A helyzet nem új, viszont most először van kormányzati eszköz a változásra. A diagnózis születőben, a megoldások ehhez igazodnak: van olyan falu, ahol naperőmű épül, és a tervek szerint a kisgyerekes családok házában a legkisebb szobát ezzel fűtik majd. Alapos átgondolást igényel, ki és milyen módon kap támogatást, az igazságosság elve mentén, óvatosan egyensúlyozva a különböző szempontok között, hogy ne fordítsák egymás ellen a roma és nem roma lakosságot. Kiderült a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke szavaiból, hogy a változáshoz sok szereplő együttműködésére van szükség. Példaként hangzott el egy falu, ahol a kisboltot sikerült megvásárolni, és akadt egy vállalkozó is, aki működteti, az alapélelmiszereket a Tesco árain lehet beszerezni, a boltban a területen megtermelt árut is árusítják.

Megtudtuk, hogy egy-egy faluban milyen fontos a védőnő szerepe, egy jó védőnő a reményt jelenti. És jó hír, hogy szinte mindenhol van is jó védőnő, akit a lehető legtöbb eszközzel igyekeznek támogatni. Segítői is vannak, sok jó anyuka helyben, és a nagy karitatív szervezetek.

Fájó tényként hangzott el, hogy jelen vannak a bizniszegyházak, és vannak aktívan és jól működő kisegyházak is, de a történelmi egyházak elvétve vannak csak jelen ezeken a településeken.

Pedig a templomok omladoznak, nincs értelme 100 milliókat költeni az épületekre, elég az állagmegóvás, alulról kell felépülnie a közösségeknek, amelyek aztán megóvják a templomaikat.

Misszió ez, a társadalom leginkább lemaradó rétegének a szolgálata. Minden nyomorban élő gyerek egy külön projekt – hangsúlyozta Vecsei Miklós. Öt éven belül minden négyzetmétert szeretnének visszavenni, minden háztetőt rendbe tenni. Már eddig is 4500 kertet alakítottak ki, vannak melegházaik, termelő üzemeik. Tarnabodra egy modern biológiai labor költözött, Tiszaburán varroda működik, a varrónők büszkék rá, hogy ők kezdtek a járvány idején először maszkokat varrni.

Kritikus pontok is felmerültek a beszélgetés során, Gyöngyöspata kapcsán új kérdéseket vetett fel Vecsei Miklós: ki jár majd az iskolába, kik költöznek majd az üresen álló házakba?

A miniszteri biztos megosztotta a sajtó képviselőivel a program anyagi hátterét is: egy falura 30 millió forint jut, szabadon lehívható a pénz azokra a célokra, amelyeket a településen dolgozók közösen megállapítanak. A helyi szükségletek határozzák meg, mire jut pénz. Nagy felelősség és nagy lehetőség is ez számukra. A jövőre vonatkozóan pedig 100 milliárdos nagyságrendű terveik vannak.

Vecsei Miklós elárulta azt is, hogy a települések roma lakói mindig szívesen látják a látogatókat. Befogadóak, és itt fel is vetődik a kérdés, a nem romák vajon mennyire befogadóak feléjük… És ezzel talán el is jutottunk egy másik kulcsfontosságú kérdéshez, amelynek megoldása mindannyiunk feladata, és nem csak a felelősöké, döntéshozóké: hiszen létezhet bármilyen jó program, bármilyen nagy álom, ha mi magunk nem változunk, nem válunk befogadóvá, a lemaradók megannyi támogatással sem fejlődnek olyan gyorsasággal, hogy beérjenek minket. 

Share This