Bakonysárkány Község

„A falut hősi események tanújeleként az őseink Sárkánynak hívták…”

Visszatekintés

2020. dec. 23.

               Lassan ismét vége van egy évnek, ami messzemenően eltért az eddigiektől. Működésünk óta ez az esztendő tette a legjobban próbára erőnket, kitartá-sunkat és összetartásunkat. Év elején mi is tele voltunk tervekkel a feladata-inkat  illetően, amit a kialakult helyzet igencsak megváltoztatott.                                                                                     

  Márciusban, a járvány kitörésekor első dogunk volt, hogy elláttuk tagjainkat a megfelelő védőfelszereléssel. Különösen  figyelnünk kellett arra, hogy tagjaink között vannak akik a veszélyeztetett korosztályba tartoznak és vannak akik ilyen-olyan betegséggel küzdenek. Mindezek ellenére úgy érzem sikeres eszten-dőt  tudhat maga mögött egyesületünk. Ha kellett segítettünk bevásárolni,  gyógyszert vittünk házhoz vagy éppen a fiatalok csoportosulását akadályoztuk meg.                                                                                                                     

  Májusban egy pályázaton elnyertük a „Bakonysárkány Polgárőr Község ” megtisztelő címet és Emléklapot.                                                                                                    

  Júliusban –  mivel a járványhelyzet lehetővé tette – ifjú polgárőreink Gyenesdi-áson töltöttek egy hetet. A táborból élményekkel gazdagodva  tértek haza.                                                                                                                                           

  Augusztusban autógumi szettel gazdagodtunk a Hankook Tire Magyarország Kft. pályázatának jóvoltából.                                                                                                                  

  A KEMPSZ- től munkánk elismeréseként augusztusban kaptunk 2 teleszkópos szuper bicót, aminek nagyon megörültünk.                                                                

  Szeptemberben iskolaposztos  szolgálattal vigyáztuk reggel és délután diákjaink biztonságos közlekedését.                                                                                                          

  Az év utolsó pályázatán novemberben 3 EDR rádióval bővült felszerelésünk. Mivel a rendőrség munkatársai is ezt a rádiót használják, használata vizsgához kötött ! Ezért polgárőreink közül néhányan az év utolsó napjain online oktatá-son vesznek részt.                                                                                                                      

  Természetesen anyagi támogatásban is részesültünk, amiből többek között  bővíteni tudtuk ruházatunkat.  A támogatásokat nagyon szépen köszönjük !                                                                    

Kívánunk mindenkinek békés, egészségben gazdag, boldog új esztendőt  !

Polgárőrség

Share This