A gyermekek február végén a csoportokban többek között az évszakokkal, illetve a sarkvidéki állatokkal foglalkoztak, ismerkedhettek meg.
Az évszakok mindig nagyon érdekes téma, és állandóan visszatérő jelenség a gyermekek életében. Megismerkedtek az egyes évszakok jellemzőivel, illetve azzal is, hogy ki melyik évszakban született. Játszhattak évszak tündérekkel, évszakos mesét hallgattak, és évszakos mondókát tanultak, végül pedig évszakórát készítettek, aminek segítségével könnyebben sikerült az évszakok jellemzőinek berögzülése.
Az azt követő hetekben a sarkvidéki állatokkal ismerkedtek a Pillangósok, és a Katicások is.
Északi, és déli sarki állatokat figyelhettek meg könyvekben, természetfilmekben és képeken, majd elhelyezték őket egy földgömbön. Így talált szülőföldjére többek között a jegesmedve, és a pingvin is.
A Katica csoportosoknál rozmárok készültek, míg a Pillangósoknál pingvinek, különböző technikával, alapanyagokkal.
Március 1. – a meteorológiai tavasz első napja.
Bár az elmúlt napok időjárása már megelőlegezett nekünk egy kis – talán túlzottan is – korai tavaszt, a meteorológusok szerint – hivatalosan – március 1-jén veszi kezdetét a sokunk által várt és kedvelt évszak. Március, azaz böjtmás hava, tavaszelő, kikelet hava.
Ahogy a felnőttek, úgy a gyerekek az óvodában is várják, hogy melegedjen az idő, és egyre többet tudjunk az udvaron lenni, és végre beköszöntsön a tavasz.
De nemcsak az emberek várják, hanem a növények is, hiszen a jó idő, a napsugarak hatására egyre több bokor, fa bontott rügyeket, a virágok pedig kibújtak az idáig menedékül szolgáló pihe puha föld alól.
A tavasz hírnökének a hóvirágot tartják, amely már a kiskertekben elvirágzott, de az erdőkben még gyönyörűen virít fehér kis virága az avar között.
Sétáink során, február végén még egy – két virágos kertben sikerült megfigyelnünk a hóvirágot, a csoportban viszont március elején már csak képekről idézhettük fel a tavasz hírnökét.
Meghallgattuk Fésűs Éva Télkergető hóvirág című meséjét, illetve a Nagytakarítás a napnál című mesét, ahol az állatok összefognak, és elmennek megkeresni a napot, amit egy csúnya fekete felhő takart el. Ha már megtalálták a napocskát, akkor le is takarítják, hogy gyönyörűen ragyoghasson. Az óvodásoknak nagyon tetszettek ezek a mesék, hiszen a meseillusztrációk segítségével ők maguk is el tudják játszani a történetet.
Beszélgettünk a többi virágról is, amik a hóvirágot követik, és előbújnak a kiskertekben.
Képeket néztünk és volt szerencsénk élőben is megnézni a kankalint, jácintot, nárciszt, krókuszt. A jácint finom illata bejárta az egész csoportszobát a gyerkőcök legnagyobb örömére.
A gyerekekkel festettünk, ragasztottunk, majd elkészültek a tenyérlenyomatukból a saját kis hóviráguk. A katica csoportosok vágtak, ragasztottak, és náluk is hóvirágok készültek, amik a faliújságra kerültek.
Hóvirágos, tavaszköszöntő verseket tanultunk, mindemellett pedig a nőnapra is készültünk egy- egy meglepetés verssel.
A Pillangós lányokat a fiúk egy karkötővel lepték meg, a Katicás lányok pedig tenyérlenyomat virágot kaptak a fiúktól a vers mellé.
Az óvónéniket, dajkanéniket is köszöntöttük, hiszen ők is nagy szerepet töltenek be, nap mint nap egy kis óvodás életében.
Sajnos az ünneplés nem volt felhőtlen, mivel beárnyékolta a Kormány döntése, miszerint az óvodákat március 8.-tól bezárják a vírushelyzet súlyosbodása miatt. Később a zárást ügyeletre módosították, így azoknak a szülőknek fogadhatjuk a gyermekét, akik a munkájukból kifolyólag nem tudják a felügyeletüket otthon megoldani.
Az óvónénikkel ugyanúgy, mint a tavalyi záráskor szívünket, lelkünket beleadva, csomagokat készítettünk, melyekben a gyerekeknek mesét, verset, fejlesztő, és kreatív feladatokat tettünk. Tudjuk, hogy a gyerekeknek ebben az időszakban is nagy szükségük van a beszélgetésekre, mesékre, és a szabad levegőn eltöltött értékes időre, így reméljük erre is sort tudnak keríteni majd a kényszerű otthon maradás alatt.
A mielőbbi találkozás reményében.
A Pillangó, és Katica csoportosok a tavaszi virágokkal.
Walczer-Trosztmir Anna